-Diana
"A világ nem tud legyőzni bennünket, de mi megsemmisíthetjük magunkat azzal, hogy túlságosan is vágyódunk olyan dolgok után, amelyek nincsenek, és azzal, hogy túl sokat emlékezünk."
Reggel szokásosan ébredtem, attól, hogy a fél éjszakát fönt virrasztottam. A Nap fénye szúrta ki a szemem. Idegesen fölültem, megdörzsöltem a szemem. Idegesített a fény. Vettem egy nagy levegőt, átgondoltam minek is vagyok itt, és hogy mi történik, majd kimásztam az ágyból. Kimentem a rövidke folyosóra, lassan elmásztam a fürdőszobáig, nyitottam az ajtót, és ahogy léptem volna, telibe a bátyámba ütköztem, aki meg bentről jött volna ki.-Oh, jaj, bocsi, nem akartam, csak épp nyitottam az ajtót és…-Hadartam.
-Teljes mindegy, nem baj, nem láttad. Hogyhogy máris fönt vagy? Nem is hallottam, mikor kijöttél. – Nézett rám.
-Mindig ilyenkor kelek.. fél 9kor már kint vagyok az ágyból. És amúgy meg azért… mert nem volt az ajtó becsukva, csak behajtva. – Mondtam.
-Jaa, így már világos. – Nevetett. – Nem vagy zajos az biztos.
-Próbálok halk lenni. – Mondtam, és ránéztem mosolyogva.
-Amúgy gyere csak, nem tartalak föl. – Mondta és arrébb állt az ajtóból.
-Oooh, köszi. – Mondtam, kikerültem, és bementem.
Egy fél óra múlva mentem le a konyhába teljesen készen. Azt mondták érezzem magam otthon, és csak nyugodtan szolgáljam ki magam. Öntöttem teát, meg amit találtam… de nem nagyon volt étvágyam, így nem vittem túlzásba. Csak ültem az asztalnál, és gondolkodtam a tea fölött, ekkor Ashley is lejött.
-Szépjóreggelt. – Köszönt mosolyogva, majd idejött az asztalhoz elém. - Na, jobban érzed magad már? – Kérdezte.
-Igen, már egy kicsit… talán kipihentebbnek. – Mondtam, és belekortyoltam a teába.
Csak nézett rám, valami sajnálat tükröződött rajta, talán tudja mit élek meg, pedig nem akartam, hogy sajnáljon.
-Szükséged van valamire..? – Kérdezte.
-Nem, köszönöm, semmi sem kell. – Mondtam, és rámosolyogtam.
-Őőő.. figyelj.. Nincs kedved eljönni este velünk a térre? Valami nagy buli este lesz, lesznek koncertek.. meg minden ilyen szabadtéri..kint a park mellett… sokan szoktak lenni.. naa? – Nézett rám és nagyon hízelgett, hogy menjek.
-Nem.. nincs kedvem… menjetek csak ki ketten nyugodtan.
-Ahj ugyan! Gyere csak te is! Jó lesz! Jobb lesz, hidd el, hogy felpörget majd. Nem maradhatsz itthon! – Nézett rám nyomatékosan, majd elkezdett kávét csinálni.
-Nem… nincs szükségem rá. – Mondtam, és legyintettem.
-De, nagyon is van. Este megyünk, úgyhogy készülj. – Mosolygott.
Megráztam a fejem. Nagyon nem akartam menni, de ezek szerint mégis össze kell szednem magam, és kimozdulni a depis világomból. Bár, mondjuk, igaza van… mit árthat nekem ez az egész? Felálltam, majd fölmentem a szobámba, hogy kipakoljam a dolgaimat, amik fontosak. Hallottam, ahogy a bátyám meg Ashley lent beszélgetnek… én csak feküdtem. Egyszerűen nem tudtam, mit csináljak. Elővettem a telefonom, megnéztem ezt-azt. Addig is arra figyeltem, és nem másra.
Délután felé segítettem kicsit takarítgattam ezt-azt, délben pedig főztünk együtt. Attól kicsit jobb volt a kedvem. Sokat beszélgettünk, jobban megismertük egymást. Jól kijöttünk egymással. Örültem, mikor hasonló szokásokat fölfedeztem köztem, és a bátyám között. Olyankor tényleg éreztem a kapcsolatot köztünk. És ebben a borzasztó időben ez nagyon jól is jött. Este felé már inkább lelkiekben készítettem magam. Nem tudom, erre minek is kell készülni, de valahogy még félig nyűgnek éreztem, és talán azért. Nem ismerem a várost, se az embereket, de mivel már egy ideje eltűntem szem elől, remélem, azért nem fognak utánam rohangálni. Fölvettem valami ruhát, aztán kicsit összeszedtem magam, hogy ki is nézzek valahogy, aztán megnéztem az időt. Majdnem 8 volt, és már eléggé félhomály odakint. Összeszedtem a telóm, meg pár dolgot, egy kisebb táskába raktam, aztán lementem, hogy kész vagyok. Odalent már vártak.
Ott álltak, ők is épp indulásra készen, beszélgettek, azt hittem sokat vártak rám...
-Megvárakoztattalak titeket? – Néztem rájuk kicsit szégyenlősen.
-Jaj, nem, dehogyis. Ebben a pillanatban lettünk kész. – Nézett rám Ashley.
-Készen vagy? – Kérdezte Ethan.
-Jaa, igen, mehetünk is. – Mondtam, majd mentem az ajtó felé.
-Akkor mehetünk is. – Mosolygott Ashley.
Kimentünk, ők zártak, én addig vártam. Majd szép nyugodt tempóban elindultunk.
-Menjetek csak előre, én úgy se tudom az utat. – Mondtam.
Azzal magam elé engedtem őket. Én mögöttük mentem. Ők megfogták egymás kezét, beszélgettek. Azért hozzám is szóltak persze, csak most fura volt, hogy mellettem nincs senki, hiszen már azt is annyira megszoktam. Így hát, én csak mögöttük mentem, és néztem össze-vissza. Már világítottak az utcai lámpák, és sötét volt, az idő pedig nyugodt. Az égen egyre több csillag látszott. Mögöttük mentem, hallgattam mit beszélnek, és csak figyeltem az árnyékokat. Ahogy egyre inkább kijöttünk a lakóterületről, és egyre csak nőtt a forgalom, több ember lett az utcákon, már hallottam a zenét, és a nyüzsgések hangját.
Egyre többen voltak. Csak körbe-körbe néztem. A zene pedig nagyon, és hihetetlen ismerős… gyorsan rá is jöttem mi volt. A Five Seconds Of Summer játszott élőbe itt. Nem akartam elhinni. Éppen a Heartbreak Girl-t játszották. Bár messze voltam még a színpadtól, de már a nyakamat nyújtogattam feléjük. Nagyon sokan voltak. Ekkor a bátyám hátrafordult.
-Látom, és éppen kiugrik a szívem ahw. – Mondtam mosolyogva.
-Nyugodtan elmehetsz másfelé, ha akarsz, nem kell itt lenned végig velünk.
-Öhm, hát… oké, akkor én körbenézek, és majd összefutunk. – Mosolyogtam, majd figyeltem, hogy merre tudnék menni..
-Oké, csak nyugodtan, ha valami van, akkor majd hívsz, és megtaláljuk egymást. – Mondta, azzal átkarolta Ashley-t.
-Jó, akkor, majd később. – Mondtam, azzal elmentem onnan.
Igen csak sokszínű volt itt a „buli”, sok volt a kajaárus, meg minden kis kütyüt, meg apróságokat árultak, az emberek hemzsegtek a sok kacat után. Nameg volt ahol zene szólt, és a másik oldalt volt a színpad. Figyelgettem, miközben sétáltam a sok ember közt. Mindenki feldobott volt, vagyis én úgy láttam, szerintem csak én lógtam ki ennyire a sorból, aki magába koslat. Közben még mindig a srácokat hallgattam…
(x)
„And when the phone call finally ends,
You say, "Thanks for being a friend,"
And we're going in circles again and again”
Olyan energikusak voltak a színpadon. Éppen valami kajásnál álltam meg. Kellett valami pia, nagyon megkívántam… beálltam a sorba. Mindenki gyorskajával jött el onnan, én pedig kértem magamnak egy üveg piát. Aztán eljöttem onnan, és körbenéztem. Valahogy el akartam jutni a színpad túlsó felére. Megálltam, majd először nagynehezen felbontottam amit vettem, majd belekóstoltam. Csak felejteni akartam, és semmire se koncentrálni. Lehúztam belőle egy nagyot, majd elindultam a tömeg körül, a színpad felé. Közben figyeltem, ahogy énekelnek, és a tömeg is énekel, sikoltozik, hiába voltak ők itt, még ez se vigasztalt. Úgy éreztem, egy örökös körben vagyok. Ahogy közelebb értem, egyre jobban láttam őket, belekezdtek a Beside You-ba. Sírni tudtam volna. Már a legelső hangnál fölismertem.
(x)
„Within a minute I was all packed up
I’ve got a ticket to another world
I don’t wanna go...
I don’t wanna go...
-Sajnálom. – Mondtam hadarva.
-Nem tudsz vigyázni?? – Kiabált rám.
-Mondtam, hogy sajnálom, talán nem hallottad?? – Mondtam hangosabban.
-Óvatosabban is lehetne közlekedni, és nem egy rohadt nagy üveggel, amivel mindenkit leöntesz. – Mordult rám.
-Nem rád öntöttem, hanem a földre, most miért kell bunkónak lenni?? Nem hiszem, hogy majd pont egy ilyen fogja megmondani, mint te. – Kiabáltam rá, de már a körülöttünk lévők erre néztek.
-Te vagy a bunkó. Meg béna. És ronda ribanc. – Azzal arrébb ment, jó messze tőlem.
Fölvontam a szemöldökömet, és pár másodpercig meg se tudtam mozdulni, úgy lesokkolt. Végignéztem magamon. Jobbnak találtam innen most egy nyugalmasabb helyre menni. Lassan kijöttem a tömegből, aztán egy pillanatra megálltam, hogy kitaláljam, merre menjek. A srácok ekkor vonultak le a színpadról. A színpad széle felé néztem, ahogy lemennek, de ekkor valakit még megláttam ott. Azt, akit nagyon nem akartam. Hiába volt sötét, bőven elég volt a sok lámpa fénye ahhoz, hogy fölismerjem egyből. Ez már nem lehetett véletlen. Hogy került ide Louis? Szerencsére röpke 20 méter elválasztott tőle, én eléggé sokkosan lefagyva figyeltem. Többen voltak ott, bár nem tudtam ki kicsoda ott, de páran tuti a szervezők, a többiről fogalmam se volt. Már kezdtem magam elég hülyén érezni, hogy egy perce arra bámulok. Vettem egy nagy levegőt, megráztam a fejem, majd az ellenkező irányba vettem az irányt, a park felé. Már csak ez hiányzott. Itt be is telt a pohár. Leoltottak, le ronda ribancoztak, és erre még látnom is kell. Meguntam ezt a banzájt. Amilyen gyorsan csak tudtam, elhagytam a teret. Eljöttem az emberektől, a nyüzsgéstől, és már örültem, mikor a csendes szakaszhoz értem, majd besétáltam a parkba, és elindultam valamerre az egyik úton. Voltak ilyen lámpák, de elég sötét volt. Talán páran még lehettek errefelé, mert nevetéseket hallottam, de messze voltak. Gyorsan lehúztam a maradék piát, itt elöntött a melankólia, és kiengedtem a könnyeimet. Nagy levegőket vettem, közben egy lendítéssel az üveget bedobtam egy bokorba, nyeltem egyet. Eléggé feszengős volt a levegő, olyan fura érzés kapott el. Nem tudtam eltalálni, hogy érdemes e itt lennem magamban, vagy sem. Le akartam ülni egy padra, de ilyen kettős érzésem volt, nem tudtam eldönteni mit csináljak. Fájt a fejem a piától, de ahelyett, hogy jobban éreztem volna magam tőle, csak lentebb nyomott, mint ahol alapjáraton voltam. Előkaptam a telefonom, hogy megnézzem az időt. 11 bőven elmúlt. Hirtelen olyan hideg volt már. Mentem előre néhány lépést, aztán valamit figyeltem a sötétben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése