Sziasztok xx
Tudom, hogy volt egy nagy szünet, amíg nem írtunk, de mostmár igyekszünk hozni rendesen, és remélem több olvasót kapunk :) Ha lesz komi, hozok következőt, addig nem. Szeretném tudni hogy érdekel e valakit, és a véleményeteket is persze, ezért nyugodtan ne féljetek komit írni :)Pussz: Diana Xx <3
"Csak az ismeretes dolgok biztonságosak. Csak az ismeretest tűrhetjük meg. Az ismeretlen... sebezhetőséget jelent."
-Újabb állattámadás áldozatait találták a London melletti erdőkben. Két túrázó holttestét, egy férfit és egy nőt. Egy reggel arra járó férfi találta meg a testeket, azonnal értesítette a rendőrséget.
Megfagyott bennem a vér. Csak ültem az ágyon, és remegve figyeltem a TV-t, és közben nagyokat nyeltem. Már megint a támadások…
-A rendőrség egyelőre nyomoz, de csakúgy, mint az előző áldozatoknál, nincs elég nyom. A különös dolog az, hogy ezekben sem maradt szinte vér. Egyelőre még nem tudni, hogy milyen állat támadhat sorozatosan, de farkasokra is gyanakodnak. A hatóság mindenki figyelmét felhívja arra, hogyha tehetik, ne menjenek ki az utcákra, fokozottan kerüljék el az elhagyatott részeket. A híreket Mary Sommers tudósította Londonból. Ekkor kikapcsoltam a TV-t. Kaptam még egy okot arra, hogy ne kelljen visszamennem Londonba. Ha óvni akarom magam a rossztól, és attól, hogy engem is megtaláljon ez a vadállat, akkor itt maradok. Lehet mindenhol ott vannak… de mégis valamilyen módon ott a leggyakoribb… Valahol egy helyen lehetnek… többen… valahol, ahol nem sejtik. Ott, ahol nem találják meg őket. Talán mindig föl vannak készülve, és azt figyelgetik, mikor kire csaphatnak le. 1 Éve kezdődtek ezek. Emlékszem, hogy anyu akkor ment ki Franciaországba dolgozni, ahonnan sajnos már haza nem ért… Akkoriban tudtam meg én is ezeket, hogy folyamatosak a mészárlások, és egyre veszélyesebb minden. De mik teszik ezeket, és hogyhogy egyre csak durvább a helyzet..? Az emberekben nem marad szinte semmi vér…
Elgondolkodtam… mikor Elie mesélt nekem… fölálltam az ágyól és kisétáltam az erkélyre. Az utca felé nézett. Csak figyeltem a sötétben a házakat, közbe tovább bambultam. Szóval Elie egyszer mesélt nekem a vámpírokról… de inkább hangzott úgy mintha tudna valamit. De be volt állva akkor. Egy szavát se hittem el, sőt inkább kiröhögtem. Még ilyenkor is, mikor jöttek a bajok, látom a szellemeket, Elie meg boszi. Sok lett volna a vámpír a tetejébe. Valahogy ezek ésszerűbb dolgok. Ilyenek voltak mindig Több ember számol be ilyenekről. De ennyi. Más nem lehet. Nincs egyéb bizonyíték, csak abban hiszek, amit látok.
Amit nem, az számomra nincs.
Losing Your Memory
Ebben a pillanatban odakint a járdán valami fekete ködszerű alak elsuhanni látszott. Hirtelen kicsit megfújt valami szellő, hűvös érzés kapott el, de azzal el is múlt. És az a valami (már amit láttam belőle) már akkor sehol nem volt. Egy kicsit jobban kihajoltam a korlátnál, hogy a nyomába nézzek, de már híre-hamva se volt. A levegő újra normális lett, az utca újra nyugalmas. Csak a lámpák fénye volt, ami a rejtélyes sötétbe vág világosságot. A sötét mindig rejt valamit. Erről mindenki megbizonyosodik. Csak némán figyeltem az egyik lámpa árnyékát, majd rápillantottam a szomszéd ház óriási fenyőire. Még egyszer körbenéztem, aztán bementem és becsuktam az ajtót. Amit nem ismersz, az árthat. De mit is mondott Elie pontosan? Vissza emlékeztem arra az estére, amikor elmesélte nekem. Ekkor már két hónapja voltunk magunk, anyu kint dolgozott külföldön már. Ekkor sokat önállósodtunk, kicsit talán érettebbek is lettünk. Ennek kb egy éve lassan.
***
Az ablaknál álltam és figyeltem, győzködtem magam, hogy semmi sem fog erre jönni, és semmi nincs a környékben. Körbenéztem, majd eljöttem onnan, és leültem a fotelba. Eliet figyeltem, ahogy a kanapén kávéval józanítja magát. Valamikor az éjszaka közepe volt, és még mindig nem aludtunk.
-Hozzak még? – Kérdeztem.
-Nem. Köszi. Elég lesz. – Felelte, és letette a poharat az asztalra.
Fölálltam, és kimentem a konyhába, hogy magamnak teát hozzak. Odamentem a pult elé, fogtam a teáskannát, majd vettem egy mozdulatot jobbra, és a fél pillantás alatt láttam valakit odakint. Sikoltottam egyet hirtelen, eléggé megijedtem. Mire fölfogtam eltűnt.
-Mit sikoltozol össze vissza mint egy idegbeteg? – Rivallt rám Elie.
Letettem mindent, ami a kezem ügyébe volt.
-ELIE! – Kiáltottam, és visszafutottam a nappaliba. – Láttam ott valamit. Valami furát. Valaki ott állt, láttam! Olyan érdekes volt, csak… ahj... valaki ott állt, de nem láttam rendesen! Tudtam én, hogy nem vagyunk mi magunk, valaki mindig be… akar… ide… törni. – Mondtam a végét szaggatottan. Tudja, hogy magunk vagyunk, tuti!-Jaj, ugyan! Én mondtam, hogy csak simán fogadd el, hogy ebben a világban nem minden az, ami. Honnan tudod, hogy ki volt az, és milyen szándékkal sertepertél a házunk környékén..? Nézett rám, és követett a tekintetével. Én pedig befejeztem a zihálást, és ismét leültem.
-Miért kell a legegyszerűbb dolgokat is kifacsarnod és túldramatizálnod?! Iszonyat, hogy te mindenről tudsz valamit mondani. Persze Elie, biztos az öregapám 35. immáron örök életű fiatal reinkarnációját láttam ott, de komolyan…
Megráztam a fejem, és hátradőltem.
-Ez nem India, ahol reinkarnálódunk. Ott hisznek ezekben. –Nézett rám. – Egyszerűbb dolgokra is gondolhatnál, például egy vámpír. Ők szeretnek így suhangatni, ahogy te láttad az előbb. Ők nem föltűnnek, hanem csak szimplán megjelennek, mert mire fölfognád, hogy láttad, addigra már a környékben sincs.
-Örülök, hogy neked ez egyszerű dolog Elie. Akkor menj ki és nézd meg, hátha megjelenik megint, kiharapja a nyakad, megöl, és akkor majd magam oldhatom meg, az egészet! Vagy csak szimplán most nem kokaint szívtál a partyban, hanem valami mást… - Vetettem rá egy nem meglepő pillantást.
-Tudod Eleanor, a dolog szépsége az, hogy semmit sem szívtam. És most nem ittam túl sokat. –Biccentett.
-Tessék akkor. Itt vagyok. Mondjad csak, add ki magadból, ne titkold! Mit tudnak ők? – Néztem a szemeibe.
-Ahogy mondtam, nagyon gyorsak… villámszerűen változtatják a helyüket. És erősek is… nagyon. Nehezen esik bajuk, mivel szinte azonnal gyógyulnak, a sérülés időpontjában… a kisebbek pillanatok alatt múlnak el. Csak a fából készült karó öli meg őket, más fagolyó… vagy amik fémből vannak, nem. Bárhova is kapja.Fölvontam a szemöldököm.
-Igen csak fantáziadús, Elie. - Nevettem el magam.
-Ez nem fantázia! – Nézett rám komolyan. – Belelátnak a fejedbe, irányítanak, manipulálnak, úgy irányítják a tetteidet, gondolataidat, az egész elmédet, hogy nem is tudod. Kedvük szerint. Csak teszed, amit mondanak. Vagy arra emlékszel, amit ők akarnak. És még csak rá se jönnél… mert tudod.. – kiegyenesedett – pont olyanok, mint mi.
Nagy szemekkel csöndbe néztem rá. Talán, de csak nagyon talán kicsit elcsodálkoztam. Hányszor találkozhattam már vámpírral az életemben?
-Ne hidd, hogy nincsenek, és azt se, hogy nem találnak meg, ha akarnak. Érzik egymást is, és tudják, hogy mikor mit csinálsz, hol vagy. – Csak figyelt.
-Szeretnék én is ilyen agyat tudod?? – Vágtam oda neki.
-Hah… és persze nekünk, bosziknak, ők ősellenségek. Hosszú, hogy miért. A lényeg, hogy nem szövetkezünk. Mindegyik rossz, egyforma az összes. Nincs ott kivétel. Sunyik gonoszak, csak a véredre hajtanak. Beférkőznek a bizalmadba, aztán egyszer csak azt veszed észre, hogy már nincs menekvés…és puff, halott vagy… csak akkor állnak hozzád közel… tanuld meg.
Csak csöndbe figyeltem, továbbra is. Eléggé belém fojtotta a szót. De kénytelen voltam megmondani a véleményem.
-Figyelj, Elie. Nem tudom, tényleg, hogy csak át akarsz e verni, vagy nem, de mindegy is, oké? Amíg biztosra nem látom, és magam nem győződök meg a létezésükről, addig ne is traktálj ezzel!
Azzal otthagytam, és fölmentem a szobámba.
***
Föleszméltem a gondolatmenetemből, és visszamásztam az ágyamba. Elie boszi volt, sokkal jobban benne volt ezekben a dolgokban. Érdekes dolgok ezek. Néha látok olyanokat, amiket nem tudok hova kötni, megmagyarázni. Ilyenkor szó szerint nem értem, amit látok. Hazudott volna, vagy tényleg igaz?
Csak gondolkodtam, figyeltem a fényeket. Óriási volt a csend. Közben lassacskán elaludtam végre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése