9. Rész

 "Mindannyian elveszítjük néha önmagunkat, éppen ezért nagyon fontos, hogy legyenek olyan barátaink, akik őszinték velünk, és segítenek saját magunk maradni."

Másnap reggel, vagyis már inkább javában délelőtt a madarak hangjára ébredtem, kinyitottam a szemem, a Nap beesési szöge pont kiszúrta a szemem, ami elég rosszul jött, mire én védekezően takartam el a kezemmel, és átfordultam a másik oldalamra. Semmi kedvem nem volt arra, hogy kiszálljak a puha takaró alól, de már képtelen voltam aludni, így 5 perc után ki is mentem mosakodni, majd lementem a konyhába. Csakúgy mint az előző nap.
  -Szépjóreggelt. - Köszönt rám Ashley egy nagy mosollyal, miközben az asztalt terítette. A pillanat hevében azt hittem, még puszit is nyom az arcomra, annyira lelkes volt.

  -Neked is. - Mondtam. - Mi ez a nagy öröm? - Néztem rá érdeklődő fejjel.
  -Csak jó kedvem van. - Nevette el magát. - És  sokkal jobb lesz, ha ma elmegyünk ketten egy kicsit vásárolgatni, meg nézelődni, és tudod meg hasonlók. - Mosolygott.
  -Hmm... nem is tudom. Nem mindig vagyok jó társaság. - Ültem le az asztalhoz.
  -Jaj nekem ezt ne mondd inkább! Pont olyan akar meggyőzni engem, aki imád vásárolgatni és császkálni?  Mondta, majd miután letett nekem egy poharat, hogy a terítéket kiegészítse, idehozta a reggelit, ami igencsak jól nézett ki, és finom illatokkal árasztotta el a konyhát.
  -Ám legyen. - Vontam meg a vállam, és elmosolyodtam.  - Ethan merre jár? - Kérdeztem, majd kezembe vettem a villámat.
  -Dolgozik. Az étteremben. De ezt már biztos mondta. - Mosolygott. - Majd beugrunk hozzá később. Még úgyse láttad, hogy főzőcskézik. - Nevette el magát. - Amúgy nyugodtan szedj csak. - Mondta majd felém nyújtotta a szedőt.
  -Rendben. Benne vagyok. - Mosolyogtam, majd szedtem valamennyit magamnak. - Ahogy látom, neked se okoz gondot a főzés. - Néztem rá.
  -Azért nem vagyok profi. - Szedett magának is. - Kóstold meg és meglátod, hogy nem nagy szám.
  Belekóstoltam. Nekem kifejezetten ízlett.
  -Nagyon finom. - Mosolyogtam.
  -Örülök. - Nevetett. - Csak nyugodtan egyél amennyit akarsz. Van elég. Aztán pedig készülj, mert haza se jövünk estig. - Vetett egy célzó pillantást, és mosolygott.
 Nevettem egy nagyot. Sokkal jobb kedvem volt így, hogy tudtam kivel beszélgetni. Ashley rendkívül kedves lány volt, egyből megtaláltuk a közös hangot. Lassan befejeztem a kaját, majd elmentem, hogy összekapjam magam. Közben ő is tevékenykedett, majd egy óra alatt összekaptuk magunkat, és kiléptünk az ajtón. Ahogy megláttam az utat és a környék látványát, ahogy kiléptem az ajtón, egyből a tegnapi érzés fogott el. Ám már semmi se emlékeztetett arra a pár percre amit átéltem. Meleg volt, 100 ágra sütött a Nap, a madarak csicseregtek, az emberek sétáltak, és tevékenykedtek a ház körül. Elindultunk balra a járdán, kényelmes tempóban.

 
-Hova is megyünk most? - Kérdeztem.
  -A plázába. Ott minden van. És egy nap is kevés ott. - Nevetett.
  -Ez igaz. - Helyesltem, közben figyeltem az új környéket. Némileg hasonlított Londonra. Majdnem ugyanaz volt. Kisebb-nagyobb tömegek.próbáltak átjutni a zebrán, temérdek autó, zaj, és ember mindenhol. Hihetetlen, de jólesett a pörgés. Összevissza keringtünk az emberek közt, míg megláttam a helyet, ahová tartottunk.
  -Na, itt vagyunk. - Ujjongott mellettem.
  -Végre. - Könnyebbültem meg. Nem mintha megártott volna a kis séta.
  Átmentünk az úton, majd elkacskaringózva az emberek közt bementünk a forgós ajtón. Igen csak vicces játéknak bizonyult... Nevetve bementünk. A szokásos látvány tárult elénk. 4 emelet, üzletek, éttermek, padok, asztalok, mozgólépcső, az egész közepén egy szökőkút... Érdeklődő emberek, és összevissza futkározó kisgyerekek. Eddig nem jutott eszembe, hogy akár ide is jöhetnek hozzám, de már láttam 1-2 figyelő szemet, próbáltam nem föltűnő lenni... Kezdtük valahol az egyik ruhaüzletben. Nagyon sokáig nézelődtünk, próbálgattunk. Több helyre is bementünk. Talán a cipők voltak mindkettőnk gyengéi leginkább. Majdnem három óra alatt untuk meg a ruhákat, és még egy-két ékszerest is megnéztünk. Persze ekkorra már jó néhány teli szatyor a kezünkbe volt, majd ezt megkoronázva egy Starbucks-szal leültünk ott bent egy padra.
  -Húú... Szerintem nem érzem a lábam. Végigjártuk a legjobb helyeket.. Azaz szinte mindent. - Dőltem hátra a padon kényelmesen és a szökőkút körül futkározó gyerekeket figyeltem, és ahogyan belemártják a kis kezeiket a vízbe.
  -Aranyosak. - Mondta elmélkedve Ashley.
  -Az a kislány olyan, mint én voltam kicsinek. Teljesen.
  -Tényleg... Hasonló a beütése. Olyan lesz mint te. - Nevetve rám nézett.

  -Tuti. - Mondtam. - Azt hiszem most érzem azt hogy élek... Vagyis nem azért mondom ezt, mert hogy szétvásároltam magam, hanem mert kizökkentem abból a rémálomból... Hazudnék ha azt mondanám, nincs ez mindig a fejemben, de valószínű rosszabbul lennék, ha ottmaradtam volna. Érzem, hogy milyen igaz, mikor mondják, hogy a problémák elől nem menekülhetsz, és a távolság nem oldja meg. Valóban nem. De én úgy érzem, könnyít, ha eljössz a rossz közegből. - Kidőltek belőlem a szavak. Meg kellett hogy osszam ezt vele.
  -Ennek nagyon örülök, hogy így gondolod. Szívesen látunk, addig maradsz ameddig csak akarsz. Mondtam, hogy nem fogsz unatkozni itt, és segítünk. Majd holnapra is tervezünk valamit, oké? - Vetett rám egy bíztató mosolyt.
  -Rendben. - Mosolyogtam vissza. - De persze csak az idő függvényében, nameg nem szeretném, hogy minden az én pátyolgatásomból álljon... Tudod "Szegény elhagyott lélek eddig menekült, bekuncsorgott a testvéréhez lakni, kihasználja a helyzetét.." Szóval érted. Próbálok majd keresni minél előbb egy házat, vagy egy kisebb lakás is megteszi. - Néztem rá.
  -Nem kell, hogy nyomasszon ez az egész. Eszünkben sincs kitenni, hidd el.
  -Rendben. - Mondtam. - Amúgy... Szerettek itt élni? - Kérdeztem. Érdekelt a véleménye, hogy hogy érzi itt magát, nameg én is többet akartam tudni a helyről. Közben kortyolgattam a Starbucks cappuchinomat.
  -Egész jó itt lenni. Békés hely. Viszonylag. Mármint a külterület ahol lakunk ugye, de persze itt a központban sosem áll meg az élet. A békést meg arra értettem, hogy az emberek toleránsak egymással, és nem igen sok a megrázó dolog, nem úgy mint arra Londonban. - Ecsetelte a gondolatait nyugodt hangnemben.
  -Miféle megrázó dolgokra gondolsz? - Fordultam oda érdeklődően. Lehet nem csak nekem vannak ilyen eltúlzott elméleteim erről a világról.
  -Hát tudod... Ezek a rejtélyes ügyek, amik főként arra terjengenek, nem nagyon jutnak el eddig a dolgok onnan, én is csak egy-két esetet hallottam, de mindenesetre szerintem jó, hogy eljöttél onnan. - Nézett rám komolyan.
  Volt valami a hangnemében és a szavaiban. Mintha többet tudna. Nem igen értettem. De nem akartam boncolgatni ezt, és mindent elmondani. Jobb volt nekem, amíg nem tudom, és hallgattam az eszemre.
  -Értem... Én... Nem tudom mi képes ilyesmikre.. - Többet nem tudtam mondani, csak elfordítottam a fejem, és figyeltem a császkáló népet.
  -Najó, ezt az utóbbit nem azért mondtam, hogy rád hozzam a frászt. - Fogta meg a kezem. - Én is eljöttem volna. - Nézett a szemembe.
  -Jó... Én értem... - Habogtam. - Ez volt a másik ok. Csak a magam biztonsága. - Mondtam.
 Csak bólogatott, majd megszólalt.
  -Na, nem megyünk másfelé is? - Mosolyodott el, hogy kicsit oldja a stresszt.
  -Menjünk csak. - Pattantam fel és fogtam a cuccaimat és megindultunk. Kimentünk a plázából, majd jobbra kanyarodtunk.
  -Akkor megnézzük most, hogy a bátyád hogy tevékenykedik. - Mosolygott és még a tempóján is begyorsított.
  -Rendben. - Mosolyogtam. - Lehet nagyon vicces lesz. - Nevettem el magam.
  -Majd leülünk egy asztalhoz, mivel oda a személyzethez nem mehetünk be.
  -Oké. De akkor eszünk a főztjéből ugye? - Néztem rá célzóan.
  -Naná. Alap, hogy igen. - Mosolygott.

  Nem volt messze az étterem, de már kívül is látszott, hogy eléggé kifinomult hely. Odabent sem volt ez másképp. Annyira szép volt, nagyon előkelő hely, ízléses díszítéssel. Szinte már a hely hozott zavarba, és én éreztem magam rosszul. Hagytam Ashleyt hogy előre menjen, én bekullogtam mögötte. Helyet foglaltunk valahol az egyik asztalnál. Én senkit nem ismertem itt, de ahogy láttam, nem kellett bemutatkozzak... Ashley viszont mindenkit ismert itt, egyértelműen, mivel a bátyám csaja, így nem egyszer jön ide. Hamarosan találkoztunk vele. Kicsit elcsodálkoztam, de örültem neki, hogy "lett" egy normális bátyám, az elzüllött ikertesóm, Elie helyett. Sokat nem tudtunk beszélni, épp csak annyi volt, hogy megtárgyaltuk, hogy mi a helyzet, és rendeltünk valami finomat.
Este 6 körül indultunk haza. Hosszú volt a mai túra, kicsit elfáradtunk. A Nap sugarai még sárgásan megvilágítottak mindent, és még nem volt annyira hűvös. A hazafelé úton fura érzéseim voltak, mintha megfigyelés alatt állnék. Vagy csak kezdek bedilizni, és paranoia kínoz...