5. Rész

"Mindenki csalódást fog okozni: mindenki, akiben bízol, mindenki, akit megbízhatónak hiszel. Amikor a saját sorsukról van szó, az emberek hazudnak, titkolóznak, megváltoznak, majd eltűnnek, egyesek egy új arc vagy személyiség mögé, mások sűrű reggeli ködben, egy szikla túloldalán."

Lassan rávettem magam, hogy elkezdjem mesélni neki az egészet, elejétől a végéig. Majd valahogyan bele is kezdtem.

-Hát.. Az egész teljesen átlagosan indult. Még mielőtt megismertem volna, tudtam, hogy ki a banda, és persze nagyon bírtam is őket. A fangirling az nálam is megvolt, aztán egyik nap eldöntöttük, hogy elmegyünk buliba, hogy kikapcsoljunk.. Elie is elment, anyu elengedett minket. Eliet nem kellett volna, mivel ő már akkor abba a korszakba volt, amikor rendszeresen elszállt magától, és mikor hazaért, nekünk kellett józanítani. Persze ugye… meg is lett a következménye, és bele is halt a végén. Sajnos. – Néztem rá.
-Igen, ezt elmondtad még a kórházba télen… tudod… mikor először láttuk egymást. Azért sajnálom, hogy őt nem ismerhetem már meg. - Kicsit elgondolkodott. - És mi történt a buliba akkor? - Tett egy kérdést, hogy folytassam.
-Este kezdődött, gyalog mentem. Nem is volt ez érdekes, csak majdnem hazajöttem, mert kényelmetlen volt a cipő. De aztán mégsem. Lanával meg a többiekkel találkoztam odabent, aztán szokásunkhoz hívően belemerültünk a partyba meg minden, ahogyan azt szoktuk. Lana ismeri Harryt, vagyis ő is ekkor tájt ismerte meg valamelyik barátján át, meg is ígérte, hogy bemutatja majd nekem. És akkor jött a sors. Harry is eljött ide, Louval. Emlékszem, hogy ott ültem a padon, és csak csodálkoztam, hogy előttem állnak, tátott szájjal. Lana bemutatott minket nekik, és aztán velünk maradtak. Páran elmentek közülünk valamiért, lehet kimentek cigizni, vagy nem tudom, de ketten ottmaradtak, meg én és Louis, és akkor kezdtünk el beszélgetni. Először persze csak a bandáról, meg ezekről a dolgokról, aztán később már normális dolgokról, a családjainkról, meg a saját dolgairól is, aztán én is meséltem neki. Szívesen elhallgattam 1-2 óra hosszán át, és ki is jöttünk egymással már egyből. Jó volt a társaságába lenni, mert alapjába véve szórakoztató természete van. Ittunk is valamit. Sajnos elmentek kicsit előbb nálunk, mert másnap koncert volt, és még előtte ki akarták magukat pihenni, meg ilyenek.

De cseréltünk számot meg is, és megbeszéltük, hogy találkozunk máskor. Annyira boldog voltam. Hihetetlenül, aztán elmondtam Lanának is, ő meg csak csodálkozott, de örült, hiszen ez tényleg csak egy nagy véletlen volt.

-Szóval így jöttetek össze..? – Kérdezte és figyelt érdekesen.
-Gyakorlatilag minden innen kezdődött. De ez is mutatja, hogy gyorsan belerohantunk a dolgokba, és lehet ez volt a vég. Benne lehetett. - Vetettem rá egy beletörődő pillantást.
Két nap múlva találkoztunk, és nagyon jól telt. Látszott, hogy lesz valami. Aztán ismétlődtek a találkák egyre sűrűbben, egyre többet beszéltünk külön is, aztán egészen addig, amíg minden egyértelművé nem vált, és mi is kimondtuk, hogy járunk. Már előtte is kerültek föl képek, de ezután már jobban érdekelte a nyilvánosságot az egész, így én is középpontba kerültem. Persze ez sűrűn zavart minket, mikor mondjuk csak egy normális délutánt akartunk eltölteni ketten, és a paparazzik a képünkbe villogtak. Ha egyedül mentem ki az utcára, sokan fölismertek, megállítottak, autogramot kértek, vagy fotót akartak. Mindig megálltam velük. Engem nem zavart. Soha sem zavart ez. Az utálókkal pedig sosem foglalkoztam. Jó sok idő eltelt pár hét, mire rendesen összeszoktunk, és úgy éreztem ismerem. Itthon is bemutattam anyunak, és sokat volt nálunk. Egyre és egyre többet. November végén össze is költöztünk. Minden flottul ment… volt ez közös karácsony… még jó idő sem lett, már kezdődtek a bajok. Mindig mindenen csak összevesztünk… állandóan volt valami baja, és ahogy az idő is telt, egyre többször előfordult, már-már addig, amíg kb nem volt semmi jó szavunk egymáshoz… mindig én voltam a „hisztis” aki mindig fölhúzza magát, közbe ez nem volt mindig így… egyszer kibékültünk, hogy majd indítunk egy tiszta lapot, és hátha minden jobb lesz, de ezek a dolgok újra előfordultak, majd elfajultak, és a végén már alig volt itthon. Sokat járt el, nem nagyon tudtam mit csinált, de az biztos, hogy a munka meg a sok próba is benne volt, de a maradék szabadidejét se töltötte velem. Persze a hibákat első sorban magamban kerestem. Csak nem értettem.

Valamit tuti eltitkolt. A saját érdekeit előbbre helyezte, és egyszer eljutottam addig, hogy ezt már tényleg nem bírtam. Ez a pont volt most. Veszekedtünk egy utolsót, megy jó nagyot, itt már abszolút nem kíméltük egymást, csak fölhántorgattunk mindent egymásnak. És ez épp elég volt a végéhez a dolognak. Kibökte, hogy elmegy. Ekkor már megint én mentem volna bocsánatot kérni, azért hogy ez ne legyen, meg azokért, amiket meg se tettem. Még így is vissza akartam tartani. De még csak maradni se akart. Úgy éreztem, mintha még várta is volna ezt a pillanatot, mikor végre elmehet … aztán leültem a nappali kanapéjára. Majd pár percen belül minden cuccával lent volt… majd kivonult. És aztán ott maradtam magamban.

-Jézusom… ez nem semmi. Elég igazságtalan volt, de tényleg. Neki ártott a hírnév. Lásd be. Könnyen hagyott cserbe, és ő vitte ezt az egészet zátonyra.
Sóhajtottam egyet és csak lefelé néztem. A könnyek ismét a szemeimbe szöktek, azokat megint le kellett, hogy törölgessem. Annyira idióta vagyok, hogy még ezek után is sírok utána…
-Lehet, hogy igazad van. De én még össze vagyok zavarodva. – Mondtam és csak néztem előre.
-Most ma még sírd ki magad, és engedd ki az egészet, viszont aztán már apró lépésenként legyél azon, hogy túllépj rajta, és elfelejtsd valahogy. Hidd el, így lesz jobb. Tudom, hogy nem megy majd egyről a kettőre, de majd elmegyünk pár helyre, hogy ne csak itt légy magad, mert akkor csak rosszabb.
-Nem kell rajtam fáradoznod. De köszi. – Néztem rá. – Hidd el magamban is ki tudom ölni ezeket az érzéseket. El fog múlni. – Mondtam.
-Ahogy szeretnéd. Gyere ide. –Azzal megölelt.
Nagyon jól esett az ölelése, hiszen már ilyet is régen kaptam. Tényleg vigasztaló volt. Örülök neki, hogy rátaláltam a bátyámra, bár fogalmam sincs a valódi okokról, hogy miért volt ennyire minden eltitkolva, erről nem akartam megkérdezni, hogy mit tud. És beszélni sem. Nem hiányzott. Ő az egyetlen még élő családtagom. Most úgy éreztem, itt jó nekem. Távol mindentől. Távol mindenkitől. Ahol a nyilvánosság nem ér utol. Ahol talán végre rendes életem lehet.
Egy darabig még beszélgettünk, aztán mivel már alapból délután vágtam neki az útnak, így már szinte este volt. Nem érdekelt, hogy nem volt elég késő még, le akartam feküdni. Közben Ethan is mindent csinált, és Ashley is hazaért. Én már le is zuhanyoztam, mikor összefutottam vele, szegény kicsit félreértette a helyzetet, hiszen még sosem találkoztunk. Aztán elmondtuk neki a dolgot, hogy a húga vagyok, és akkor már mindent értett. Kedves és közvetlen lánynak láttam, nem is zavarta, hogy itt vagyok, szívesen látott. Örültem is ennek, de a dolgokról egyszerűen nem akartam neki is rizsálni, így jó éjszakát kívántam, és fölmentem a szobába, ami szabad volt, és innentől kezdve nekem volt kinevezve. Eléggé el voltam keseredve, fogtam magam, és ledőltem az ágyra, az ablak felé nézve gondolkodtam, figyeltem, ahogy lassan sötétedik be, ahogy az éjjeli hangok egyre inkább irányításuk alá veszik az éjszakát.

 Nem állt az idő esőre, derű volt. A gondolataim megint Louis körül jártak, ha elpróbáltam terelni őket, valahogy újra előjöttek. Csak folyattam a könnyeim a párnára, pedig nem tudom, hogy voltam még ezek után is erre képes, mikor ő tuti nem is sír utánam… Szimplán csak nem értettem, és nem is volt ésszerű. Igazság szerint most nagyon utálnom kéne, és nem foglalkozni vele, meg hasonlók, de nekem ez nem megy. Ez nem megy, és sose leszek rajta túl, úgy érzem, és azt, hogy sose lesz más a helyébe, úgyis csak csalódás ér, és megint ide jutok. Elie talán ilyen szempontból jobb volt, csak én vagyok ennyire béna ezek szerint. Ennyire. Maximum annyit kaptam, hogy megbámultak az utcán, és befütyültek, mint a kutyának.. mert csak egy csirke vagyok a kifutóról. Nem tudtam aludni, pedig nagyon akartam. Már vak sötét volt. Fölültem az ágyon, és bekapcsoltam a TV-t. Az első csatornán, ahol bekapcsoltam épp a hírek mentek. Nem kapcsoltam el onnan, csak ülve figyeltem, ahogy a riporter beszél...