Oldalak

2014. február 2., vasárnap

11. Rész

 "Az bukkan fel az életedben, akire elég érett vagy, aki most a legtöbbet tud segíteni neked, és akinek te is a legtöbbet tudsz adni, akivel a leginkább passzoltok egymáshoz. Adok-kapok kapcsolat az egész, de mégis van valami olyan mélysége, hogy akár az egész életedet végigkövetheti."

Vannak álmok, amelyek az ébredéssel sem szállnak el. Az egész emberiség ébren álmodik és foglya a világnak. Itt a dolgok az emberek pillantása elől rejtve vannak. Az emlékezetünk tünékeny és szelektív, azt őriz meg amit szeretne. Sosem hittem semmiben. Nem kerestem a bajt. Nincsenek csodák, a legendák csak holmi kitalált rémmesék. Nem létezik semmi, ami ellentmondana ennek az elvnek. Minden csak elmélet, illúzió, képzelet szüleménye. Kemény világban élünk, amit az ember rontott el. Mindenre van racionális magyarázat. Mindenki éli az életét... Néha közbeszól a sors. Jó és rossz kézen fogva jár. Az ember csak egy porszem ebben az öntelt világban, csak egy része a sok közül. Megöregszik és meghal.
Nincsen semmi.
Semmit sem láttam az este.
Talán megártott a pia...
Elképzeltem...
Az egészet...
Ez volt a legjobb magyarázat. Más nem létezhetett.
Borongós volt az idő reggel, miközben így rendeztem a gondolataim. Csak egyhangúan néztem kifelé, miközben feküdtem. Próbáltam ezt elhitetni magammal. Nem akartam belefolyni ezekbe a dolgokba és nem akartam, hogy kétségeim legyenek efelől, hogy vannak rejtett dolgok. Nincsenek. Hülyeség. Minden.
Fölkeltem. Mindenki itthon volt ma, ma vagyok itt 4. napja. Már vártam, ma mivel rukkolnak nekem elő. Miután összeszedtem magam, reggeliztünk. Majd leültek a nappaliba a TV elé.  Én csak figyeltem, bárhova is kapcsoltak. Egy ideig néztük a híreket. Persze csak a szokásos volt. Volt 1-2 támadás is. Valahol errefelé is. Enyhe lesokkoltság még mindig tükröződött rajtunk, rajtam meg annál inkább. Pláne, hogy most valamennyire mutatták a hullákat is. Véresre voltak szaggatva. Ashley inkább elnézett másik irányba, nem bírta.
  -     De mégis mi tenne ilyet...? - Figyelt értetlen.. Várta, hogy vége legyen, majd Ethan inkább elkapcsolta.
  -     Hegyi oroszlánt hajtogatnak... meg farkasokat, medvét... de a fogminták alapján elvileg nem minden holttesten egyezik, szóval még tisztázatlan. - Mondta, majd kapcsolt valami értelmesebbre.
  -     Uramisten... - Kapott a fejéhez Ashley. - Miért támadnak az állatok az emberre? - Értetlenkedett.
  -     Nem tudom... - Szóltam bele én is és ráztam a fejem. Pont leültem volna, amikor hallottam, hogy csörög a telefonom. Ezért gyorsan fölfutottam érte, még épp föl tudtam venni. Lani volt. Nem is beszéltünk amióta idejöttem. Gyorsan fölvettem.
  -     Sziaa. - Szóltam bele, és lepattantam az ágyra.

  -     Szia, mi van veled?? Teljesen el vagy tűnve! Nem is hívtál még eddig... - Aggodalmaskodott.
 - Jaj, nyugi van! Jól érzem itt magam. Tényleg! - Mondtam, és nevettem. Tényleg így volt, leszámítva a fura eseteimet.
  -     Oh, na megkönnyebbültem. - Mondta. - Mit szólnál ha elmennék oda ma? Eleget unatkozok, ráérek, és időben is vagyok. - Ajánlkozott.
  -     Annak nagyon örülnék. - Nevettem el magam. Földobott, hogy ma láthatom.
  -     Oh, akkor ezt veszem igennek! - Nevetett. - Majd telefonálok, ha közel vagyok, oké? - Mondta.
  -     Kimegyek az állomásra, ott találkozunk. - Mondtam neki.
  -     Oké, akkor majd később. Szia! - Mondta és letette.
  Nagyon boldog voltam, hogy láthatom. Letettem a telefont és lerohantam.
  -     Gyerekek, nekem ma programom van, szóval itt hagylak titeket kicsit. - Nevettem és odamentem eléjük.
  -     Na mi? - Vetették rám a pillantásukat.
  -     Lana eljön, vele találkozok. Gyerekkori barátnőm. - Mosolyogtam.
  -     Na az jó. Legalább ma sem unatkozol. - Állt meg a bátyám előttem.
  -    De ugye este eljössz velünk a buliba? Péntek van, partyyy!! - Nevetett Ashley, és hátradobta a haját. Lelkesen mosolygott, most is nagyon várta.
  -     Na..nááá! - Gondoltam meg magam a szó közepén. - Miért is hagynám ki? - Vontam meg a vállam. - Egyszer élünk!
  -     Úgy időzíts, hogy fél kilencre kész legyél, utána indulunk. - Mondta mosolyogva.
  -     Na igen. Nem maradsz itthon. - Ölelt meg jó szorosan a bátyám. Levegőt is alig kaptam.
  -     Okéé. - Nevettem, majd kiengedett a szorításból.

(Lana Avery)

Négy nap telt el amióta Eleanor elment. Azt hittem nem bírja majd ott egy napnál tovább, de tévedtem. Tényleg komolyan gondolta. Letettem a telefont, az ágyamra, majd kimentem, lefutottam a lépcsőn, hogy szóljak anyunak, hogy lelépek ma. Ma kivételesen itthon volt. Ami tényleg kivételes alkalom, ugyanis aki a seriff, az csak a munkájának él. A városi feladatok mostanában különösen lekötik, emiatt sokat vagyok magam. Apám és a nővérem nincsenek itt. Apámat előléptették, a cég egyik külföldi telephelyén valami vezető. Élt a lehetőséggel, hogy minden jobb legyen, és most így Skóciába van a nővéremmel. Corin szinte akkor hagyta abba a sulit, így kiment vele, ő is dolgozik. Gyógyszerésznek kezdett, ami lenni akart, látszik is, hogy én vagyok a családban a leghülyébb. 15 éves korom óta csak 3 havonta látom apámat, nem sűrűn engedik el, a nővéremet kicsit többször, hazaugrik néha... Ha pont ráér.
Szóval anyu lent ült a nappaliban a kanapén és hol a kezében lévő újságot figyelte, hol a TV-t. Még le se értem a lépcsőn, de már belefogtam a mondandómba.
  -     Anyu, nemsokára elmegyek, meglátogatom Eleanort... - Álltam elő vele, és megálltam előtte.
  -     Biztos jó ötlet lesz? Newcastle nem itt van... Mire odaérsz, már jöhetsz haza. - Rázta meg a fejét.
  -     Most nem izgat, oké? Még csak délelőtt van, a vonatok 10 percenként mennek, nem lesz itt gond. Még a sötét előtt hazaérek, csakhogy nyugodt légy. - Karba tettem a kezem, és sarkon fordultam, hogy menjek készülni.
  -     Oké, de akkor 9-ig hazaérj, egy perccel se tovább! Nem azért, mert ovis vagy, hanem mert megvadultak a dolgok. Tudod, hogy allergiás vagyok arra, ha magad császkálsz a sötétben. - Kiabált föl, hogy halljam.

  -     Hazaérek. Csak nyugi. Nem fogok a sötétben mászkálni. Nem vagyok annyira hülye. - Mondtam és kinyitottam a szekrényt, hogy valami normális ruhát kivegyek. Amit kiválasztottam, kitettem az ágyra, majd gyorsan átvettem. A hajamat már kivasaltam unalmamban, amikor fölkeltem, így nem kellett, hogy szórakozzak vele. Csak a sminkem maradt, így gyorsan kész lettem.
  -     Na ennyi volt? - Figyelt anyu, miután lementem és össze-vissza cikáztam, hogy összeszedjem a cuccaimat. - Magadhoz képest gyors voltál. - Fejezte be.
  -     Mert sietek, és félig kész voltam.
  A sulinak is a múlt héten lett vége, túléltem az első évet, így már a gondolatát is dobhattam.
  -     Itt ne hagyj valamit. - Nézett rám a szeme sarkából.
  -     Nem fogok! - Megálltam az ajtónál, hogy fölvegyem a cipőm. Hála a nyárnak, a kabát általi teher most nem veszélyeztetett.
  -     Rendben. De úgyis hazarohansz valamiért, ez mindig így van. - Mondta.
  -     Nem, nem fogok, hidd el. - Fogtam a táskám. - Akkor... Megyek is, majd este jövök! Szia! - Fordultam az ajtó felé, majd kinyitottam és kimentem.
  -     Rendben, vigyázz magadra, egybe gyere haza! - Tette még hozzá.
  -     Oké! - Becsuktam az ajtót, majd nekiindultam.
  Rájöttem, hogy könnyebb belevágtam ebbe a nagy útba, pedig nincs közel. Nem tudtam pontos időpontot, hogy mikor is megy vonat arra, de kb 10 percenként. Elég meleg volt és derűs volt az idő. Kényelmes tempóban haladtam. Egyelőre azon voltam, hogy ne találkozzak össze tuskókkal, akik majd föltartanak... Általában velem ez sűrűn megesik... Végigmentem az utcánkban, majd ráfordultam a következőre, ami elvisz a városig. Nem laktam messze Eleanortól sem, de annál arrébb a központtól, mégis szívesen tettem meg gyalog is az utat. Szeretek sétálni. Majdnem fél órámba telt, mire odaértem az állomáshoz. Ahogy bementem a váróba, az emberek mindenfelé özönlöttek. Fölnéztem a menetrendre, hogy kifürkésszem mikor is indul. Kb negyed órám volt addig. Ezalatt jegyet is kell hogy vegyek. Idegesen kotorásztam a táskámban a pénztárcám után, közben lassan haladtam a pénztárhoz és beálltam a sor végére. Amíg vártam, figyeltem az embereket. Minden oké volt amíg valaki khm... Belerondított a látószögembe. Szememet forgatva néztem el másik irányba, hogy ne is lássam. Aaron volt, akivel jártunk 2 hónapot, de már 3 hónapja minden alkalmat megragad, hogy idegeljen. Hát ilyen volt a mostani is. Magamban azt ismételgettem, hogy "Ne gyere ide", de nem volt szerencsém. Mire azt hittem, eltűnik, megjelent mögöttem.
  -     Hogy ez milyen nagy véletlen, Lani. - Röhögte el magát, majd megállt velem szemben. - Látlak ám, nem kell bujkálni. - Mosolyodott el.
  Idegesen néztem rá. Annyira, de annyira utáltam.
  -     Mi a francot keresel itt?? Talán utánam jöttél? Rossz pont. Ne várj semmit tőlem. Semmit se érsz el vele. Most pedig állj el az utamból. - Löktem arrébb és visszaálltam a helyemre.
  -     Hová mész? - Jött vissza mellém. Tudtam hogy most nem fog békén hagyni, talán még a vonatból is ki kell lökjem.
  -     Semmi közöd hozzá! Húzz el innen, és hagyj engem békén! És töltsd ki máson az unalmadat! Nem akarlak látni, nem akarok rólad hallani, nem akarok veled beszélni! Fogd föl végre! - Véstem jól az eszébe, közben a szememmel valakit fürkésztem, hátha már leszedik rólam. De erre nem volt nyilván lehetőségem. Megvető pillantással nézett rám, én pedig fogtam magam, és előrevágódtam a tömegben, csakhogy ne lássam végre. Onnan figyeltem, ahogy eltűnt. Azt hittem sose lesz ennek vége. Lassan sorra kerültem, megvettem a jegyet és kimentem az ötödik platformhoz ahova jön majd a vonat. Ott megálltam, és vártam, amíg meg nem jött. Végtelennek tűntek ezek a percek. Majd szépen fölszálltam, kerestem egy helyet. Elég régen ültem utoljára vonaton, hiszen egy ideje nem kellett messzire mennem. Most mit fogok csinálni a kb 4 órányi úton? Szerencse, hogy korán indultam. Majd lassan elindult a vonat és megkezdtem a végtelennek tűnő utat. 

2 megjegyzés:

  1. Szia!:) Ez nagyon jó lett*-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa, köszii :)) örülök hogy tetszik nagyon, és remélem végigolvasod majd, na meg persze lesz kedved tovább is :) x

      Törlés